Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A 8. NEMZETKÖZI KÉPREGÉNY FESZTIVÁLON jelent meg MAJD HA FAGY címmel a 5Panels alkotócsoport közös kiadványa. Egy kis részt én is készítettem belőle közösen Puskás Szabolccsal (szöveg) és Szebeni Péterrel(szinezés).

Kapható a különböző képregényes rendezvényeken és képregény boltokban. Bővebb infó és sok más képregény a 5Panels weboldalán olvasható.  5panels.kepregeny.net/

majdhafagy_cover.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Szabival, Péterrel közösen készített oldalakról ízelítőt találhattok a képregények mappában.

  

A HUNGAROCIMIX-on jelent meg a PINKHELL képregény antológia 8. száma, benne A NAP VÉGÉN című képregényem, melynek írója: Puskás Szabolcs.  Érdekessége, hogy 2010-ben az Avana képregény pályázaton 3. helyezett lett, és elnyerte az Ufo magazin különdíját is. 

Megvásárolható a különböző képregényes rendezvényeken és képregény boltokban.

A PINKHELL 8. részéből ízelítőt láthattok az alábbi címen:

www.kepregeny.net/pinkhell-8/

ph8b1.jpeg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

Megjelent az Új galaxis sci-fi antológia 18. része, benne a Vörös homok című képregényemmel. Könyvárusi forgalomban lesz kapható. A képregényből ízelítőt találtok a képregények mappában. A kiadó weblapja pedig az alábbi linken érhető el.

ujgalaxis.scifi.hu/

ug18borito.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A KOMIKON képregény bolt a 5Panels alkotócsoportot külön kategóriaként, kiadóként tünteti fel. Így aki a tagok képregényeiből szeretne vásárolni az így könnyebben megteheti.


komikon.hu/teljeskinalat/kiadok/5panels/



BAYER ANTAL KÉSZÍTETT VELEM EGY INTERJÚT, AMI AZ ALÁBBI LINKEN OLVASHATÓ:

kepregeny.blog.hu/2011/09/20/halmi_zsolt_interju
 

 

A képregények galériába létrehoztam egy almappát, amiben bemutatom azokat a képregényeket, amikben közreműködtem, vagy éppen készülőben vannak.

http://www.halmi.eoldal.hu/fenykepek/03-kepregenyek/megjelenes-elott/

 


 

MEGÚJULT A 5PANELS ALKOTÓCSOPORT WEBLAPJA, ÉS ÚJ CÍMRE KÖLTÖZÖTT: http://5panels.kepregeny.net/

Ugyanitt olvasható a BUSÓ-JÁRÁS című új sorozatunk. Több képregényben közre is működtem mint rajzoló, vagy szinező. Ízelítőül a képregények mappában látható az egyik strippem. De a 5Panels oldalon sok más érdekes képregény is olvasható.

http://www.halmi.eoldal.hu/fenykepek/03-kepregenyek/kepes-kockak/buso-jaras-01.html

 halmi_strip_03.jpg

 

 

 

 

 

 

EDDIG MEGJELENT KÉPREGÉNYEIMRŐL VÉLEMÉNYEKET A RÓLUNK ÍRTÁK MENŰBEN OLVASHATTOK.

 

A 7. MAGYAR KÉPREGÉNYFESZTIVÁLON jelent meg az Ego2: A fiú című képregényem. Írója: Pásztor Richárd.

A/5 méretben 48 oldalon, fekete-fehér belívekkel szines borítóval. Ára: 600 ft.

Képeket belőle a képregények menűben találhattok.

http://www.halmi.eoldal.hu/fenykepek/03-kepregenyek/kepes-kockak/ego2--a-fiu.html

MEGVÁSÁROLHATÓ KÜLÖNBÖZŐ KÉPREGÉNYES RENDEZVÉNYEKEN ÉS A KOMIKON KÉPREGÉNYBOLTBAN.

ego2_borito2.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

/p